Hirdetés

Kayla Jenkins, azaz Okaylaaa hatalmas tartozással hagyta ott bérelt lakását. Meg rengeteg piszokkal, amit a főbérlők, Paul és Paula Hopwood meg is mutatott a Channel 5 televíziónak. A lakás tele volt sminktörlőkendővel és kutyapiszokkal, a függöny is kutyavizeletes volt, de fekáliájából Tupperware-dobozban is találtak.

A főbérlők szerint több ezer fontos kárt csinált a lakásban az Instagramról és a YouTube-ról ismert lány a lakótársával, és azt sose fizetik meg nekik.

Hirdetés

A lány ügynöksége szerint a főbérlők vitték a kutyaszart a lakásba, hogy ezzel bemocskolják a lány hírnevét. A lány édesanyja ugyanis kitakarított, miután Kayláék kiköltöztek a lakásból.

9500 font, vagyis több mint 3,3 millió forint lakbért ki sem fizettek, de az ügynökség szerint ebből csak a fele terheli Kaylát, és ebből már meg is adott 1950 fontot.

A tartozást Kayla – akinek az Instagramon száz-, a YouTube-on hatszázezer követője van – azzal magyarázza, hogy depressziós lett, ami miatt nem tudott dolgozni, így pedig a bevételei is megcsappantak.

Hopwood arról is beszélt, hogy ők nem is engedélyezik az állattartást a lakásokban, ennek ellenére a közösségi oldalak sztárjának és lakótársának volt öt kutyája, négy macskája, két hullámos papagája, két tengerimalaca és három nyula. Kayla szerint viszont neki csak egy kutyája volt, amiről a lakás kiadói is tudtak.

A lányék végül azután hagyták ott a lakást, hogy Hopwood kilakoltatási végzést kért, és kapott. A kiérkező rendőrök, miután kijöttek a lakásból szúrós szagra panaszkodtak, a főbérlők csak ezután tudták meg, milyen állapotok is uralkodnak az ingatlanukban.

(akinek nem jelenik meg az alábbi videó, az ezen a linken eléri.)

24.hu

Facebook Hozzászólások

Hirdetés



Please follow and like us:
error
Iszonyat mocskot találtak a gyönyörű sztár lakásában! Kikészültek!
error: Content is protected !!