Hirdetés

Tudja meg, hogyan viselkednek az egyes jegyek, ha kapcsolatuk válságban van vagy véget ér.

Ha időben felismeri a finom jeleket, akkor talán még találhat módot a probléma megoldására.

Kos: A szenvedély hiánya

Hirdetés

Ha Kos jegyében született személlyel jár, és észreveszi, hogy már nem ugyanazzal a lánggal néz a szemeiben, mint régen, ennek az első figyelmeztető jelnek kell lennie. A szenvedély hiánya általában a Kos érdeklődése eltűnésének fő oka, és ez látható, ha a Kos férfi más nőkhöz fordul, vagy ha a Kos nő az ellenkező neműekkel flörtöl.

Bika: Amikor abbahagyja az ölelést

Amikor a Bika szeret, szükségét érzi, hogy állandóan megérintse a szeretett személyt, fogja a kezét és folyamatosan érezze jelenlétét. Amint ezek a gyengédség apró jelei eltűnnek, tudni kell, hogy elvesztette érdeklődését. Ha már nem kedves nevezi párját háziállatneveken, és név szerint, nem becenévvel szólítja, az azt jelenti, hogy az érzelmei eltűnnek.

Ikrek: meggszakított kommunikáció

Az Ikrek gyakran viselkedik, úgy mint a gyermekek egy kapcsolatban, és amikor a játékok elmaradnak, és a mosoly eltűnik az arcáról, akkor meg kell vizshálni a kapcsolatot. Amikor az íikrek elveszíti az érdeklődését, nem érzi már a kommunikáció szükségességét, és nem annyira édes és vicces, mint régen, helyette arrogáns és durva lesz.

Rák: A romantika hiánya

A rák olyan egy, amely ritkán szakít, mert úgy látja, hogy minden szerelem meg van írva a sors könyvében. A kapcsolata válságban van, amikor már nem sír, ha valami nem tetszik neki, hanem kifelé kacsingat, ami nagyon nem jellemző rá, ha szerelmes, és mindent megtesz annak érdekében, hogy, elhagyják őt, nem pedig kpaszkodik a másikba. Minden apróságot kifogásol, zártabb lesz és enyhe depresszióba esik.

Oroszlán: Diktátor hozzáállás

Az Oroszlán, amint válságban van a kapcsolata, elkezd diktátorként viselkedni, igényei egyre növekednek, és keveset fog adni. Lehet, hogy nagyon makacs lesz, és sokkal több időt tölt a barátaival. Az Oroszlánok nem rosszindulatúak, valószínűleg többször is megemlítik, hogy unatkoznak és szórakozni akarnak, ezért meg kell próbálnia a lehető leggyakrabban együtt elmenniük társaságba.

Szűz: Semmi sem jó neki

Amikor a Szűz gyakran panaszkodik, hogy rosszul érzi magát, gyomorfájás vagy fejfájás miatt, akkor tudni kell, hogy van valami, amit el akar mondani, de nem tud. Ez az első jele annak, hogy kapcsolata ingatag lábakon áll. A Szűz dühbe gurul valami triviális dolog miatt, és cinikus megjegyzéseket fűz párja megjelenésével vagy viselkedésével kapcsolatban.

Mérleg: érzéketlen lesz a problémákra

Ha a kapcsolatuk válságban van, biztos lehet benne, hogy a Mérleg már megtalálta az új párját. A Márleg soha nem lesz egyedül, mindig kapcsolatról kapcsolatra megy. Ha észreveszi, hogy partnere „elhanyagolta” a megjelenését a jelenlétében, akkor az aggodalomra ad okot. Ugyanakkor a a Mérleg, aki régen olyan aranyos volt, ha érzelmileg elégedetlen, szokatlanul hideg és érzéketlen lehet a másik minden esetleges problémájára.

Skorpió: Intimitás elmaradása

Ügyeljen arra, hogy ne bántsa meg a Skorpiót, mert ő megvárja majd azt a pillanatot, amikor a legkevésbé számít a másik arra, hogy bosszút áll. Az első jel, hogy a kapcsolatuk válságban van, az intimitás, azaz a szex és a szenvedély hiánya. A féltékenység és az állandó vádak szintén figyelmeztető jelek, hogy Skorpió nem biztos a saját és a másik érzelmeit illetően.

Nyilas: Nincs jelen

Soha ne kérdőjelezze meg a Nyilas őszinteségét. Nagyon bájosak és szeretnek flörtölni, de ez nem azt jelenti, hogy hűtlenek, csak azt, hogy szeretik az intellektuális stimulációt és a hódítást. Ne tagadja meg a Nyilas szabadságát, ha ezt megteszi, el fogja veszíteni.

Bak: Hideg tekintet

Ha a Bak elkezd bűntudatot ébreszteni a másikban a különböző cselekedetekért, akkor nagyobb távolságra van, mint általában, és ha semmilyen javaslatra nem válaszol, akkor tudni lehet róla, hogy elégedetlen. Soha nem fogja kimondani nyíltan, de hideg pillantása meg fogja mutatni érzelmeit, illetve azok hiányát. 

Vízöntő: Elmegy magyarázat nélkül

Képzelje el ezt: csodálatos kapcsolata van, minden tökéletesen működik, de hirtelen a Vízöntő partner már nem hívja többé. Ez ha megtörténik, a kapcsolatok válságban van.

Halak: Amikor bezárják magukat

A halak nem tudja, hogyan kell megbirkózni a problémákkal. Ha van valami, ami zavarja, akkor visszavonul, és úgy tűnik, hogy nem érdekli a másik. Gyakran fojtják elégedetlenségüket alkoholba vagy titkos viszonyba. Nem sokat beszél, és reméli, hogy a másik telepatikusan megérti, hogyan érzi magát, és megmenti a szenvedéstől.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés



Please follow and like us:
error
Az Oroszlán diktátor lesz, a Bak jeges tekintettel néz, a Rák már nem sír, és ez még nem minden.
error: Content is protected !!